|
|
|
|
Kocsis László, a Főkert egykori vezére
|
Júniusban már beszámoltunk a Főkert Parkfenntartó Kft. körül kialakult botrányról. Az anyacég azóta menesztett vezérigazgatóját, a leányvállalatban kisebbségi tulajdonos Kocsis Lászlót kérdeztük, mivel magyarázza a főváros számára tulajdonvesztéssel járó tranzakciókat. A beszélgetés végén arra jutottunk, a magánbefektetők hajlanak az eredeti állapot visszaállítására.
A fővárosi tulajdonú Főkert Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, Kocsis Lászlót 16 év után, tavasszal menesztették állásából. A volt vezérnek résztulajdona van korábbi munkáltatója leányvállalatában, a többmilliárdos forgalmú Főkert Parkfenntartó Kft.-ben. Kocsis nem cáfolta, hogy a kft. ügyvezetője, Szarka Attila a tőle kapott kölcsönnel ütötte ki a fővárost a cég többségi tulajdonosi pozíciójából.
Betették a lábukat
A főpolgármesteri hivatal sajtóirodája szerint a Parkfenntartó Kft.-ben bekövetkezett tőkeemelést a többpárti delegáltakból álló felügyelőbizottság jóváhagyta ugyan, de a főváros vezetése nem tudott róla. Ezért Demszky Gábor főpolgármester kérte az eredeti helyzet visszaállítását a vezérigazgatótól. Ez nem történt meg, sőt: a társaság új felügyelőbizottsága egyenesen jogszerűnek nevezte a többségi tulajdonosi pozíció elvesztésével járó tranzakciót.
– Hogyan lett tulajdonos a Főkert Parkfenntartó Kft.-ben?
– A Főkert Nonprofit Zrt.-t 1996-ban a főváros képviselői testületének döntése alapján átszervezték. Az volt a cél, hogy a szervezet, amely a Fővárosi Önkormányzat megbízásainak tett eleget, fővárosi tulajdonban maradjon – ez ma a Főkert Nonprofit Zrt. –, azok a szervezetek pedig, amelyek a versenyszférában is dolgoztak, mint a Parkfenntartó Kft., legyenek önálló jogi személyek, és jelenjen meg bennük privát tulajdon is. Az önkormányzat tulajdonosi bizottsága jóváhagyta azt a megoldást, hogy mindenki saját vagyonát is kockáztassa, mert szerintük is ezzel vált hitelessé a cég. Én vállalom a nevemet ebben a dologban, tehát nem strómanokon keresztül vagyok így vagy úgy érdekelt ebben a cégben.
Megállíthatták volna
– Túl sok kockázatot azért nem vállaltak, mert a Főkert Zrt. ott volt a cég mögött végig, és a bevételük nagy része tőlük származik.
– Ott volt mögötte, de a bevétele nemcsak tőlük származott, hanem a kerületektől és más megrendelőktől. Hangsúlyozni szeretném, a Parkfenntartó Kft. nem a Főkert Zrt. megbízásaiból él.
– A két- vagy hárommilliárdos bevételből mennyi származhat önkormányzati megrendelésből?
– Meghatározó többsége, legalább hetvenöt százaléka.
– Akkor mi szükség volt a milliárdos forgalmú cégben egy magánszemély pár milliós tőkeemelésére, ami ráadásul tulajdonvesztéssel járt a fővárosnak?
– Az alapító okiratban minden döntés kétharmados és háromnegyedes többséghez van kötve. Tehát a két befektetői oldal egymásra van utalva. A döntések általában egyhangúak voltak.
– Nem is a döntésekkel van itt a baj, a tulajdonszerzés tűnik érdekesnek. Bejön egy magánszemély, betesz néhány millió forintot, és többségbe kerül egy több milliárd forintot forgalmazó cégben. Holott a főváros ugyanígy meg tudta volna emelni a tőkerészét, és akkor nem változtak volna a tulajdonosi arányok.
– És mire ment vele?
– Ha van osztalék, akkor tudjuk, mire ment vele.
– És ha nincs osztalék? Érdemes megnézni, mennyi volt ennek a cégnek a kintlévősége a tőkeemelés idején. Nincs vagyona, hitelt nem tud fölvenni.
– Demszky Gábor azt állítja, ő nem tudott ennek a tulajdonviszonynak a megváltozásáról. Ez azért furcsa.
Könyvelő kertészek
– A tőkeemelést megvizsgálta a cég új igazgatótanácsa és a felügyelőbizottsága, új felügyelőbizottsága, a fővárosi önkormányzat gazdasági bizottsága, és jogszerűnek találtak mindent.
– De miért nem tette be a tőkearányos részét a Főkert Nonprofit Zrt.-n keresztül?
– A Főkert Zrt. közpénzekből gazdálkodik, azt pedig nem arra kapja, hogy tőkeemelést hajtson végre, hanem hogy parkot építsen és tartson fenn belőle. A zrt.-nek nem volt gazdasági hátránya, amiért nem vett részt a tőkeemelésben. Úgy is mondhatom, megtakarított magának tíz-tizenöt millió forintot, pláne akkor, amikor az sem köztudott, hogy a zrt. végzi ennek a cégnek is a számviteli, munkaügyi, könyvvizsgálati, jogi meg egyéb szolgáltatásait, természetesen jó pénzért.
(Folytatjuk)
» nincs hozzászólás
» Hozzászólás hozzáadása
Hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak. Lépjen be vagy regisztráljon.
|