Kelemen Zoltán lökte színpadra Háy János figuráit, csetlő-botló hőseit a Herner Ferike faterja című istendráma bemutatóján a Weöres Sándor Színházban. A premier ezúttal a Mesebolt szűk életterében testesült meg, de nem csupán a tér szűkössége miatt volt realisztikus és kínosan időszerű az előadás.

Háy János, három segélyen élő mai szociális foglalkoztatottat állít ki egy gödör szélére, hogy elmondjon valami fontosat általuk a lét értelméről és értelmetlenségéről. Teszi ezt valami hihetetlenül izgalmas, ugyanakkor szórakoztató nyelven, amely valójában a semmiben kapaszkodik, hiszen a semmitmondó mondatokat fűzi tovább látszólagosan, miközben a mindenségről beszél. A félremagyarázható és szándékosan félreérthető szövegeket egy félreérthetetlenül magyar faluba helyezi, ahol megidézi a fájdalmasan szép hetvenes éveket, amikor az árokásók még úttörők voltak és ahol a hatalommal való ellenállás, abban merült ki, hogy nem köszöntek Herner Ferenc körzeti megbízott rendőr feleségének, aki ha végigkopogott magas sarkú cipőjében, zizegni kezdtek a nejlonzacskók a férfiak markában. A múlt viszont itt szerencsétlenkedik tovább körülöttünk, a régi sérelmek mitikussá válnak, a régi fenyegetések messianisztikus jövendölésekké. Kelemen Zoltán egyszerű díszletekkel és megoldásokkal hagyja érvényesülni a Háy szöveget, nagyszerűen megtalálva a szerző által megálmodott figurákat. Orosz Róbert Banda Lalija például azt a falusi fiút idézi, aki nem hagyott bennünk különösebben mély nyomot, csak valahogy mindig, mindenütt ott lebzselt velünk, mosolyogtunk rajta. Szabados Mihály Herda Pityuja pedig az a barátunk, akit mindig féltettünk, hogy valami baja lesz, mert minden nap berúgni, az azért túlzás. Vagy nem? Horváth Ákos Krekács Bélája a középpont, hozzá igazodunk, benne születik újjá az Isten, ami már rég elhagyott mindenkit. Ákos végre ott van, ahol lennie kell, miként Endrődy Krisztián is, aki Herner Ferike faterjaként, most végre színeket bonthat ki, feketét, lilát, zöldet és fehéret, ennek minden ellentmondásával együtt. Külön öröm Szabó Tibor és Bálint Éva játéka, az előbbi a legszebb cseh hagyományokon egyensúlyozó angyali bolond, Bálint Éva pedig azt a mélységet láttatja, ami az asszonyi sorsba lett némán belefojtva az elmúlt évtizedekben.

odor S.