|
Körtefát a fiúknak, almát meg a lányoknak |
|
|
|
|
Írta: HT
|
|
2010. július 18. |
|
A természet szeretete, a környezet védelme szívügye Hársné dr. Unger Klárának. Már gyermekkorában megismerhette a soproni növénykultúrát, hiszen poncichter családból származik.
Későbbi pályáján gyógyszerésznek tanult, majd a természetgyógyász oklevelet is megszerezte.
– Nagypapámmal a szőlőkapálás után bementünk a balfi erdőbe, és gombát gyűjtöttünk. A természet közelében nőttem fel, és amikor párt választottam, akkor is fontos volt számomra, hogy erdőjáró, növényszerető társam legyen. Óhajom valósággá vált, hiszen Hárs Olivér személyében többet is kaptam, igazi küzdőfelet, aki mindig és folyton tenni akar a természet védelméért – mondta Unger Klára.
A rövidesen húszéves fennállását ünnepelő Castanea Környezetvédelmi Egyesület kiváló terepévé vált a házaspár elképzeléseinek. Hárs Olivér társelnökként, a felesége pedig programszervezőként látja el ott a feladatát. Erdei iskolai programokat indítottak, gyógynövény-ismertető túrákat szerveztek. Faültető akciójukat 2002-ben kezdték el, Sopron városi rangra emelésének 725. évfordulóján. Ekkor hétszázhuszonöt csemetefát ültettek el a város számos pontján, azóta évente mindig eggyel többet. Ötletekből, figyelemfelhívó akciókból azóta sem fogytak ki: tartanak gesztenyeméznapokat, rendeznek gyógynövény-ismereti tanfolyamokat, részt vesznek kertészeti szabadegyetem szervezésében. Számos alkalommal vállalták magánkertek tájba illő növényekkel történő beültetését. Javasolták, hogy minden soproni fiú születését egy körte-, a lányokét pedig egy almafa elültetésével tegyék még emlékezetesebbé a szülők. Az ötletet azóta sok családban hagyománnyá fogadták.
– Jómagam a természetgyógyászaton belül elsajátítottam egy nem túlságosan ismert szakterületet, a fitoterápiát – vette át a szót ismét a természetgyógyász, gyógynövényszakértő. – Ennek a lényege a növényekkel való gyógyítás, hiszen minden embernek akad a lelkéhez közel álló növényfajtája, amelyet szívesen elfogad, amit közel érez magához, és az ilyen virág például valamiféle információkat hordoz a számára. A hivatásom gyakorlásának azonban csak a részét képezi a kicsit már jobban ismert Bach-virágterápia. Gyógyszertári munkám során foglalkozom ezentúl különféle gyógyító tinktúrák és kenőcsök elkészítésével is. Örömmel tölt el az a szemléletmód-változás, hogy ma már a gyógyszertárakban is egyre inkább elfogadottabbakká válnak ezek a szerek, és kiválóan szolgálják a természetes gyógymódok gazdag tárházát.
Kuntz Zoltán
» nincs hozzászólás
» Hozzászólás hozzáadása
Hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak. Lépjen be vagy regisztráljon.
|
|
Utolsó frissítés ( 2010. július 18. )
|