|
Emeltdíjas parkolás szoci segédlettel |
|
|
|
|
Írta: HT
|
|
2010. július 23. |
|
Beszámoltunk korábban a Kőrösi Csoma Sándor utcai 100 lakásos társasház körül kialakult parkolási problémákról. Az elmúlt héten azonban a korrupció gyanúja is felmerült. Révész Máriusz és Radványi Gábor fideszes képviselők szerint a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. szabálytalanul hozott helyzetbe egy szocialista képviselőhöz köthető céget.
Az ügy előzménye, hogy Radványi Gábort, a Fidesz önkormányzati frakcióvezetőjét keresték meg a társasház lakói. Az itt élők a drága bérleti díj helyett a közeli szupermarketnél parkoltak, ám a cég úgy döntött, hogy csak a vevői számára biztosítja az ingyenes parkolási lehetőséget.
| A szupermarket az egy óránál hosszabb parkolásért már pénzt kér, ez indította el a lavinát |
Radványi vizsgálata alapján kiderült, hogy az önkormányzati ház parkolóját az MSZP-s képviselőhöz, Nyulász Jánoshoz köthető családi cég, a Kősec Kft. kibérelte a kőbányai vagyonkezelőtől, és ők adják tovább a parkolóhelyeket a lakóknak. – A Kősec Kft. kibérelte a társasház alatti 90 férőhelyes parkolót a helyi vagyonkezelőtől – mondta Révész Máriusz. – A további vizsgálatok után arra is fény derült, hogy a cégben Nyulász János fia mellett a képviselő felesége is résztulajdonos.
Ezután került nyilvánosságra, hogy a társaság ugyan havi félmillió forintot fizet a teremgarázs bérletéért, de egy másik szerződéssel havonta 700 ezer forintot kap ugyanannak őrzéséért. – A kerület mellett a szerződés vesztesei a Kőrösi Csoma Sándor úton lévő 100 lakásos szociális bérház lakói is, akik emelt díjakat kénytelenek fizetni a ház alatti, az említett társaság által őrzött parkolóért – folytatta Révész Máriusz. Hozzátette: ezt az elfogadhatatlan szerződést tavaly pályáztatás nélkül hosszabbították meg öt és fél évre, ami azt jelenti, hogy a vagyonkezelőnek összesen 57 millió forintot, míg teremgarázst használni kívánó lakóknak havonta 8750 forintot kell fizetni. Révész Máriusz közlése szerint a vagyonkezelő egyik vezetője korábban elismerte, hogy ilyen szerződést politikai támogatás nélkül biztosan nem kötöttek volna senkivel. A politikus ezért a szerződés azonnali felbontását kezdeményezte. Révész az eset miatt a képviselői mandátumáról való haladéktalan lemondásra kérte Nyulász Jánost.
A fideszes képviselő Kőbánya „BKV-jának” nevezte a vagyonkezelőt, amely több zavaros ügyben is érintett. Úgy vélekedett: az elmúlt években több milliárd forint került szocialista képviselőkhöz köthető cégekhez a helyi vagyonkezelőtől. A párt sorozatos helyi botrányai miatt a kőbányai MSZP feloszlatását kérte a szocialista párt országos vezetésétől.
Csökkentették a díjakat
A legutóbbi testületi ülésen is téma volt a parkolási ügy. A képviselők heves szóváltása végén azonban ésszerű egyezség született.
– A döntés értelmében a Kősec Kft-vel módosítjuk a szerződést, amelybe belevettük, hogy 3 hónapos felmondási idővel szüntethető meg – tájékoztatott Radványi Gábor, a Fidesz frakcióvezetője. – A ház lakói a jövőben előnyt élveznek a bérleti díjnál. Nekik havonta 5 ezer forintot kell fizetni, míg az egyéb gépkocsik tulajdonosainak 10 ezer forint lesz a bérleti díj.
» nincs hozzászólás
» Hozzászólás hozzáadása
Hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak. Lépjen be vagy regisztráljon.
|
|
Utolsó frissítés ( 2010. július 23. )
|