logo
2010. szeptember 10. péntek,
Névnap: Nikolett, Hunor.
Nyári gyermek-rendezvénysorozat a Sonnenthermében: Sunny Bunny's Kids Fun

Az igazi Sunny Bunny rajongók már régóta tudják, hogy a Sonnentherme csapata minden évben újdonsággal rukkol elő vendégei örömére. Idén nyáron ismét megrendezésre kerül a Sunny Bunny´s Kids Fun névre keresztelt nyári programsorozat, a fürdő cirkuszi sátrában. (x)
Teljes cikk

BudapestHelyi Téma RSS
Egy­előre csak takarítanak

A civil szervezetek után a helyi önkormányzat is takarítási akciót szervezett a hajléktalanok szálláshelyévé vált Budai Parkszínpad területén. A megtisztított épületegyüttes újjáélesztésére azonban továbbra sincs lehetőség, míg a főváros nem adja át a park és a szabadtéri színpad tulajdonjogát.
Teljes cikk

Farkasházy Dosszié
A Helyi Téma szerződése a BKV Zrt.-vel

A budapestiek többségéhez eljutó Helyi Téma a humorista, közgazdász, matematikus, újságíró lapjának állításával szemben sohasem kapott 25 millió forintot a BKV-tól. A helyi közlekedés kommunikációjára a főváros legnagyobb lapjában összesen 12,5 millió forintot költöttek, ráadásul nem egyszeri alkalommal, hanem öt hirdetésben, továbbá egy PR-cikk formájában.
Teljes cikk

JegyzetHelyi Téma RSS
Kis­­ Tamás emlékére

Életének 24. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Kis Tamás játékvezető-asszisztens. A XVII. kerületben felnövő, itt élő, kivételes karrier előtt álló, ambiciózus fiatalember egy közúti balesetben vesztette életét. Most rendhagyó módon külsős újságírónk, a szintén labdarúgó-játékvezető Vámos Tamás emlékezik meg barátjáról.
Teljes cikk

Hozzászólások

2010-09-09 12:49
Írta:overdose1
Arra büszkék lehetünk hogy itt van a békásmegyeri lakótelep ...
Cikk: Ön szerint mire lehetünk büszkék Budapesten?
 
2010-09-05 07:48
Írta:CsePist
Polgári piknik= laza, protokollmentes találkozó. Itt aztán e...
Cikk: Orb­án a nemzeti kormányzásról beszél majd
 
1215.Budapest Ív u. 39.
2010-09-01 09:27
Írta:Németh Judit
Sajnos kicsit lassu vagyok és a cikket csak most olvastam de...
Cikk: Rengetegen szeretnének szép zöld, virágos környezetben élni
 
2010-08-27 11:19
Írta:overdose1
Ezzel az erővel én is lehetek politikus meg kellene határozn...
Cikk: Jan­icsák: Már nem áll jól­ a bohóckodás!
 
2010-08-25 06:06
Írta:Huba48
Hozzá szólnék de úgy járnék minta sirató fallal, az sem vála...
Cikk: A B­KV felveszi a kesztyűt
 
HoldnaptárHelyi Téma RSS
Szeptember 8. - Szeptember 14.

Őseink évezredeken keresztül figyelték a természetet. Igyekeztek, hogy az ismétlődő jelenségek során kifürkésszék a törvényszerűségeket. Ezt a tudásukat beépítették mindennapjaikba, ehhez igazították tevékenységeiket. Így, egy ritmusban, összhangban a természettel eredményesebben, ráadásul könnyebben, gördülékenyebben lehetséges élni.
Teljes cikk...

Hírlevél

Helyi Téma hírlevél


HTML formátum?

Címlap arrow Hírek arrow Nin­cs rangja az érettséginek?

Nin­cs rangja az érettséginek? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: gb   
2010. július 29.



Romló eredményekről tanúskodnak azok az adatok, amelyek a 2010-es érettségi vizsgák eredményeit veszik lajstromba. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján közzétett mutatók szerint a középszintű matematika érettségi jegyek minden eddigi átlagot alulmúlnak.

Az idén érettségizők matematika jegyének átlaga 2,91. – Nem az a lényeg, hogy ebben az évben kicsivel kevesebb pontot gyűjtöttek be a diákok az érettségi feladatok megoldásakor, hiszen lehet, hogy most a feladatsor a megszokottnál valamivel nehezebb volt. Az a baj, hogy az elmúlt nyolc év kitartó munkájának köszönhetően elérték, hogy az érettséginek mára már nincs rangja – mondja Balpataki Ferenc, egy matematika korrepetálással foglalkozó cég vezetője.

– Belebeszélték a tanulókba azt, hogy az érettségitől nem kell tartani. A diákok pedig komolyan vették. Míg korábban az érettségi előtti hetekben, hónapokban jellemző volt, hogy emelt óraszámban kértek tőlünk korrepetálást a diákok, most már előfordult, hogy a jó időre hivatkozva lemondták az órán való részvételt.

A szakember úgy véli, hogy egy jóeszű hatodik osztályos ma már képes megoldani elégséges szinten egy érettségi feladatsort matematikából. Ugyanakkor Balpataki Ferenc a pedagógusok felelősségét csak abban látja, hogy nekik kell eldönteni, hogy a lelkiismeretükre hallgatva ragaszkodnak a saját igényszintükhöz és a szakmai színvonal fenntartása érdekében akár több diákot is hajlandóak meuktatni, vagy “egyszerűen csak sodródnak az árral”.

 

» nincs hozzászólás
Nincs hozzászólás.
» Hozzászólás hozzáadása
Hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak.
Lépjen be vagy regisztráljon.
Utolsó frissítés ( 2010. július 29. )
 
< Előző   Következő >

Helyi Hírek

A hét témájaHelyi Téma RSS
Mor­zsolt könnycsepp eladó!

tények,sport,világ, hírek, sztárok, kerületi infóEgy idős kőműves állított be a szerkesztőségbe 2004 nyarán, kezében „erős” szatyorral. A kollégák hibbantnak vélték, amikor azt állította, a főpolgármesterről vannak információi. Leültem vele. Elmondta, hogy Demszky horvátországi építkezésén dolgozott, de nem fizették ki. Fotókat mutatott a mobiltelefonján, s leírta a település nevét is: Kusari, amit Demszky azóta selejtezett vagyonnyilatkozata Kustori néven említett. Az erjedést egy 80 ezer forintos tétel indította el.
Teljes cikk

A hét témájaHelyi Téma RSS
Sze­­gregált oktatást?

Szeptember elsején becsengetnek abban a kaposvári iskolában is, amelyet tavasszal etnikai szegregáció vádjával támadtak meg a Pécsi Ítélőtáblán. A kaposvári önkormányzat kulturális igazgatója szerint az iskolában spontán szegregáció ment végbe, és nincs oka az intézmény bezárásának vagy megbüntetésének.
Teljes cikk

 
2008 © Théma Lap- és Könyvkiadó Kft.
Készítette: GIStance