Nyári gyermek-rendezvénysorozat a Sonnenthermében: Sunny Bunny's Kids FunAz igazi Sunny Bunny rajongók már régóta tudják, hogy a Sonnentherme csapata minden évben újdonsággal rukkol elő vendégei örömére. Idén nyáron ismét megrendezésre kerül a Sunny Bunny´s Kids Fun névre keresztelt nyári programsorozat, a fürdő cirkuszi sátrában. (x) Teljes cikk
Kiviszik a turistabuszokat a belváros közepérőlA Főutca projekt folytatásaként a Ferenciek tere és a Március 15. tér átépítése következik, a tervek között szerepel, hogy a tér átalakításával az Erzsébet híd mellett húzódó turistabusz-megállót megszüntetik, és helyette a rakparton alakítanak ki autóbusz-parkolót. Teljes cikk
A Helyi Téma szerződése a BKV Zrt.-velA budapestiek többségéhez eljutó Helyi Téma a humorista, közgazdász, matematikus, újságíró lapjának állításával szemben sohasem kapott 25 millió forintot a BKV-tól. A helyi közlekedés kommunikációjára a főváros legnagyobb lapjában összesen 12,5 millió forintot költöttek, ráadásul nem egyszeri alkalommal, hanem öt hirdetésben, továbbá egy PR-cikk formájában. Teljes cikk
RizsaBeszéljük meg, hogy a sanghaji világkiállítás magyar pavilonját működtető cég, a Genexpo 2010 Bolgár György Made in Hungary or made by Hungarians című, eredetileg Magyarországon, angolul megjelent könyvének kínai fordításával kívánta javítani az ország imázsát! Teljes cikk
Szeptember 8. - Szeptember 14.Őseink évezredeken keresztül figyelték a természetet. Igyekeztek, hogy az ismétlődő jelenségek során kifürkésszék a törvényszerűségeket. Ezt a tudásukat beépítették mindennapjaikba, ehhez igazították tevékenységeiket. Így, egy ritmusban, összhangban a természettel eredményesebben, ráadásul könnyebben, gördülékenyebben lehetséges élni. Teljes cikk...
A fokozott forróság idején leginkább az idősek és a kismamák szenvednek a hőség következményeitől. Azonban mindenki szervezetét megterheli a tartósan harminc fok fölötti átlaghőmérséklet. Rosszullét esetén azonnal a mentőt kell hívni, de mi van akkor, ha nincs klíma a mentőkocsiban?
Kérdéseinket Győrfi Pálnak, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Kommunikációs Vezetőjének tettük föl. - Ma az OMSZ 775 futó mentőkocsijából több mint 170 autóban van klímaberendezés – nyilatkozta a kommunikációs vezető.
A kocsit szellőztetjük és a szükséges ellátás után igyekszünk a legközelebbi kórházba szállítani a beteget – mondta Győrfi Pál. Kérdéses, hogy a jellemzően egy ablakos mentőautókban hogyan oldják meg a kellő mértékű szellőzést. De nemcsak a betegek, hanem a mentőkben szolgálatot teljesítők helyzete sem könnyű. Ők egész nap az autóban ülnek, a telephelyre csak ritka esetben mennek vissza, hiszen egész nap kapják a hívásokat. Ellátják őket ásványvízzel, ami nyilván nem marad hűvös a klíma nélküli kocsikban.
A mentődolgozók is nehezen viselik a kánikulát, terhelésüket ásványvíz osztásával, rövidnadrág viselésének engedélyezésével és a pihenőidő meghosszabbításával próbáljuk enyhíteni – magyarázta Győrfi Pál.
» nincs hozzászólás
Nincs hozzászólás.
» Hozzászólás hozzáadása
Hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak. Lépjen be vagy regisztráljon.
Szegregált oktatást?Szeptember elsején becsengetnek abban a kaposvári iskolában is, amelyet tavasszal etnikai szegregáció vádjával támadtak meg a Pécsi Ítélőtáblán. A kaposvári önkormányzat kulturális igazgatója szerint az iskolában spontán szegregáció ment végbe, és nincs oka az intézmény bezárásának vagy megbüntetésének. Teljes cikk
Janicsák: Már nem áll jól a bohóckodás!Aki emlékszik a Z’zi Laborra, a Veresegyházi Asszonykórusra és a Honky Tonk Woman című slágerre, annak ismerős Janicsák István neve is. Az egykori frontember manapság a politikai színtérre készül, Zugló polgármesteri székéért indul a ZÉK Egyesület színeiben. Hogy egy gyerekeknek verselő popzenész hogyan lesz politikus, magától Janicsák Istvántól kérdeztük meg. Teljes cikk