-
Ha a választók bizalmat szavaznak neki, igazi sportember lehet Százhalombatta polgármestere az októberi önkormányzati választásokat követően. Hegedűs Róbert, a Fidesz jelöltje, ugyanis korábban profi kajakosként számos világbajnoki és országos bajnoki címet nyert a városnak. A Helyi Téma a sportolóból lett politikussal beszélgetett.
Tovább...
-
Harmincegy évvel ezelőtt, 1979. július 31-én indult el Rockenbauer Pál és stábja kétévi előkészítő munka után az Országos Kéktúrára, amit a Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatban örökítettek meg. Rockenbauer Zoltán korábbi kulturális miniszter mesélt lapunknak édesapjáról.
Tovább...
-
Az idén ünnepli megalakulásának 10. évfordulóját az ExperiDance Tánctársulat, ez alkalomból díszelőadással készülnek. A műsor a mára legendás Ezeregyév vonalát követi, kizárólag ezen az estén a főszerepet pedig újra a számtalan szakmai és állami díjjal elismert társulatvezető rendező- koreográfus, Román Sándor, a társulat alapítója táncolja majd.
Tovább...
-
Néhány héttel ezelőtt Bartos Gáborral foglalkozott az egész brit sajtó. A The Independent, a Daily Mail, a Daily Telegraph és több más újság azért közölt cikket hazánk szülöttjéről, mert Poynton – egy 15 ezres település – polgármesterévé választották.
Tovább...
-
Szűcs Lajost a Pest megyei közgyűlés elnökét negyedik alkalommal választották a Parlament tagjává, a jelenlegi négyéves ciklusban ráadásul minden eddiginél több képviselővel dolgozhatnak a régió érdekeiért. Az Önkormányzati és területfejlesztési bizottságban tevékenykedő képviselőt a megyével kapcsolatos jövőképéről faggatta a Helyi Téma.
Tovább...
-
Ha végre eljön a nyár, és élveznénk örömeit, megérkeznek hívatlan vendégeink, a szúnyogok is. Az idén, úgy tűnik, különösen nagy igyekezettel és tömegben keresik a társaságunkat. Így aztán várjuk a szúnyogirtást, mint nyári hőség után a frissítő záport. De vajon mikor lesz, és meg tudnake szabadítani bennünket a csípések keserveitől? Tajti László, a Közép-magyarországi ÁNTSZ biológusa szerint hamarosan fellélegezhetünk, hacsak az időjárás közbe nem szól…
Tovább...
-
Roma származású főpolgármester-jelölt is indulhat az őszi önkormányzati választásokon. Makai István, a Roma Polgári Tömörülés vezetője, a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke vállalná a megmérettetést.
Tovább...
-
Újpest történetében tagadhatatlanul véget ért egy korszak: Derce Tamás polgármester rendkívüli hivatalvezetői értekezleten bejelentette: 2010 októberében nem jelölteti magát polgármesterként. A Helyi Téma e bejelentés kapcsán kérdezte a kerület vezetőjét. Megtudtuk tőle, hogy idén sem megy nyaralni, és hogy polgármestersége alatt 61 nagykorú(!) unokatestvére született.
Tovább...
-
Csenger-Zalán Zsolt, a pest megyei régió országgyűlési képviselőjeként az országos feladatok mellett igyekszik Pest megye érdekeit szem előtt tartva politizálni. A külügyi és a határon túli magyarok bizottságának tagját az alakuló ülés óta elért eredményekről és a közeljövő legfontosabb feladatairól kérdeztük.
Tovább...
-
Az ország egészségi állapotáról és az éneklés gyógyító erejéről beszélgettünk Béres Józseffel, a Béres Egészség Hungarikum Díj alapítójával.
Tovább...
-
TÖRÖKBÁLINT – Szerte az országban számos adománygyűjtő akciót tartanak és tartottak az elmúlt időszakban az árvízkárosultak megsegítésére. A magánakciók közül az egyik legeredményesebb a törökbálinti országgyűlési képviselő, Selmeczi Gabriella kezdeményezése.
Tovább...
-
Hende Csaba kabinettitkárként távozott 16 éve a Honvédelmi Minisztériumból, ahová most tárcavezetőként tért vissza, beteljesítve ezzel Für Lajos jóslatát. A szombathelyi politikusra komoly feladatok várnak.
Tovább...
-
Hibái ellenére történelmi jelentőségű a múlt héten bemutatott dokumentumfilm. A hiba abban rejlik, hogy az alkotók túl közel kerültek a tömeggyilkoshoz, és nagypapa módjára Béla bácsizták azután is, miután leleplezték magukat. Ugyanis egy nem létező márokpapi ifjúsági szervezet nevében beszéltették az ’56-os megtorlások vezéralakját. A Helyi Téma az egyik alkotóval, Skrabski Fruzsinával beszélgetett.
Tovább...
-
A polgári kormány hamar megkezdte választási ígéreteinek megvalósítását. A Fidesz az elmúlt évek jogsértéseinek kivizsgálását és elszámoltatást ígért, ennek koordinálására a kormányfő a napokban Papcsák Ferencet nevezte ki.
Tovább...
-
Fónagy János már ellenzéki politikusként is éles kritikával illette a Gyurcsány–Bajnai-kormány „vasút-racionalizálási” törekvéseit. A Helyi Téma arról érdeklődött, milyen jövőnek nézhet elébe a MÁV?
Tovább...
-
Ahogy Meggyes Tamás lapunknak fogalmazott, „a szocialisták és a félalvilági segédcsapataik” minden követ megmozgattak bukásáért, de ő állva maradt. Esztergom polgármestere győzött az országgyűlési választásokon, parlamenti képviselő lett, a nemzetbiztonsági bizottság tagja. Úgy véli, az önkormányzati választásokig folytatódik ellene a lejárató kampány, de őt ennél sokkal jobban érdekli a munka, ami előtte áll.
Tovább...
-
Az Európai Parlament képviselő-testülete elsöprő többséggel döntött: az unióban nincs helye a környezetre óriási veszélyt jelentő cianidos bányászati technológiáknak. Az állásfoglalás egyik kezdeményezője Áder János, a Fidesz európai képviselője volt, őt kérdeztük a siker hátteréről.
Tovább...
-
Rátóti Zoltán az elmúlt időszakban inkább volt polgármester, mint színész. A Jászai-díjas művész ebben az évadban nem kapott új szerepeket, de feladata volt bőven. Pár héten belül felszentelik azt az ökumenikus templomot, amelyet ő álmodott meg Magyarföldre.
Tovább...
-
Csenger-Zalán Zsolt az új parlament megalakulásával múlt pénteken megkezdte a képviselői munkát. A már bizottsági tagsággal is rendelkező pest megyei politikust a közeljövő legfontosabb feladatairól kérdeztük.
Tovább...
-
Nagyobb becsülete lehet hazánkban a munkának és a családi összetartásnak, és van esély arra is, hogy 4–10 év múlva jobban éljünk, mint most – állítja Nováky Erzsébet professzor, az MTA Jövőkutatási Bizottságának elnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára.
Tovább...
-
Harmincéves jubileumra készül az első és egyetlen magyar űrhajós, Farkas Bertalan. 1980. május 26-án kezdte nyolcnapos utazását a világűrbe, amely idő alatt számos kísérletet végzett el a Szaljut–6 űrállomás fedélzetén. Farkas Bertalan ezzel egy szűk elit klub tagja lett, hiszen a világon eddig összesen 504 ember járt a világűrben.
Tovább...
-
Bereznay Tamás vagy főz, vagy süt, vagy sütésről-főzésről beszél. Fennmaradó idejében főzős blogot vagy szakácskönyvet ír. A fiatalember a köztársasági elnöki palota főszakácsa. Túrógombóca még Charles hercegnek is ízlett.
Tovább...
-
Ősi magyar időkből eredő kötelesség, hogy elmenjünk szavazni – vallja dr. Papp Lajos szívsebészprofesszor, aki megérti leendő kollégáit, akik a lábukkal szavaznának. A külföldre készülő orvosrezidensektől a változásban bízva mégis azt kéri: bírják még ki egy kis ideig.
Tovább...
-
Szombathelyet elhagyva kúszunk Bozsok felé, ahol egy barátságos kisvendéglőben találkozunk Pálffy Istvánnal, aki a KDNP listás képviselőjelöltje.
Tovább...
-
A Törekvés korábbi vívója, paralimpiai bajnok és olimpiai bronzérmes Szekeres Pál – aki jelenleg a tőrözők szövetségi kapitánya –, a demokrácia ünnepének tekinti a választást. Leginkább azt várja tőle, hogy tisztességesebbé váljon a közélet.
Tovább...
-
Tarlós István elsőként a Helyi Témának mondta el, hogy a tisztánlátás érdekében felkérik a BKV vezérigazgatóját: kérje ki a BKV-ügyben gyanúsított topmenedzserek céges híváslistáját. A Fidesz fővárosi frakciójának vezetője arra kér mindenkit, mérlegelje, hogy a szavazólapon hová teszi azt a bizonyos két ikszet.
Tovább...
-
Amikor az Európa Kulturális Fővárosa megnyitóján Pécs ismert sportolóiból, művészeiből alakult alkalmi kórus elénekelte a „Várj, míg felkel majd a nap” című Demjén–Lerch-szerzeményt, sokan többet hallottak ki a dalból, mint már annyiszor az elmúlt évek során. Demjén Ferenc Pécs mellett él, vele beszélgettünk, lehet-e alapja az „áthallásnak”.
Tovább...
-
Dux László, a Professzorok Batthyány Körének országos elnöke, a Szegedi Tudományegyetem orvoskarának professzora úgy vélekedik, minél többen mennek el szavazni április 11-én, annál biztonságosabb, kiegyensúlyozottabb lesz a közösség képviselete.
Tovább...
-
Az idén heten vehették át a Magyar Örökség Díjat. A kitüntetést azon tudósok, alkotók és kutatók kaphatják, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar szellemi élet felemelkedéséhez. Kopp Mária magatartás-kutató és nemrég elhunyt férje, kutatótársa, Skrabski Árpád a magyarság lelki és testi egészségéért folytatott kutatómunkájukért részesültek elismerésben. A professzor asszonyt arról kérdeztük, a választásoktól várt változás milyen pozitív hatást gyakorolhat mindennapjainkra.
Tovább...
-
A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint a magyar gazdaság, a társadalom és a demokrácia is tragikus helyzetben van. Az átalakításokhoz új társadalmi szerződés szükséges, amelyhez az ország többségének felhatalmazása szükséges. Ennek első lépése a szavazás.
Tovább...
-
Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója szerint mindenkinek kötelessége elmenni választani. A politikus szerint érdemes kétszer a Fideszre szavazni, még a radikális jobboldali érzelmű embereknek is. A pártigazgató hozzátette: a jobboldal megosztása egyedül az MSZP érdeke.
Tovább...
-
Csurka István, a MIÉP elnöke szerint a Jobbik veszélyes, hazug párt, amelyet a titkosszolgálatok irányítanak. A politikus azt állítja: nem véletlen, hogy a szélsőségesek nem Demszky Gábor kétes ügyeivel, hanem a jobbközép besározásával vannak elfoglalva.
Tovább...
-
Fásy Ádám miniszterelnök-jelölt lett. A showman a Vállalkozók Szövetsége a Reformokért Párt jelöltjeként vág bele a kampányolásba.
Tovább...
-
Szabadnak születtünk, de néha bátorság kell ahhoz, hogy ezt meg is tudjuk élni – vallja Szarka Tamás. A Ghymes együttes március 15-én Szerelmes szabadság címmel ad koncerteket.
Tovább...
-
A tavalyi évben végigdübörögte az országot a Tankcsapda 20 éves jubileumi koncertsorozata. Sok kritikus az együttes elfáradásáról beszélt, sőt azt is rebesgették, hogy a szélsőjobboldali politika zászlaja alá kíván beállni. A frontember lapunknak adott interjújában elmondta: nem érdeklik a pocskondiázások.
Tovább...
-
Az elmúlt 8 év arra késztette Csurka Istvánt, hogy újragondolja pártja, a MIÉP helyét a magyar politikában. A pártelnök úgy érzi, segíteniük kell a Fidesznek, mert az ország bajait csak egy erős jobbközép kormány tudja orvosolni. A pártelnök a legnagyobb veszélynek a Jobbik megerősödését látja.
Tovább...
-
A szolnoki Szigligeti Színház igazgatója lapunknak elmondta: úgy véli, ma hazánk politikai elitjében a tehetségtelenség ül tort. A direktor hozzátette, szerinte még több, súlyos csontvázat rejt a szekrény, de ennek hamarosan vége lesz.
Tovább...
-
Bárándy György védi Balogh Zsoltot, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatóját. Az ügyvéd szerint az egykori vezetőre politikai nyomást gyakoroltak, és ezt bizonyítani is tudja. A politika és a korrupció összefonódásáról kérdeztük a neves jogászt.
Tovább...
-
A legjobb befektetés az életben a tanulás. Bár a kollégium díja vagy a tandíj elsőre néha riasztónak tűnhet, ma már nem nagyon van anyagi akadálya a felsőoktatásban való továbbtanulásnak. Mindez a diákhitelnek is köszönhető. Őri Andrást, a Diákhitel Központ szóvivőjét kérdeztük a konstrukció előnyeiről.
Tovább...
-
Sándor vagyok, nincs kalapom, verset írok irkalapon, rímet rímhez koccantok, mást én nem is óhajtok – vallja Önarckép című versében Csoóri Sándor. A most 80 éves költő lapunknak elmesélte, ezenkívül még mennyi mindent óhajt valójában. Hosszan sorolta a tennivalókat. Ha minden szavát leírnánk, nem egy cikk, de egy könyv születne, főleg, ha hozzátennénk azt a temérdek versidézetet, amellyel a költő mondanivalóját színesítette.
Tovább...
-
A BKV-botránysorozat és a fejetlen kapkodásba torkolló tömegközlekedési sztrájk ostromállapotokat idézett elő a fővárosban. A cég működésével mindenki elégedetlen, de ez sem volt elég ahhoz, hogy a tulajdonos, a város rendet teremtsen. A kollektív szerződést csak 6 napos munkabeszüntetés után tudták aláírni az atomizálódott BKV-szakszervezetek. A káosz okairól és a lehetséges megoldásokról kérdeztük Tarlós Istvánt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjét.
Tovább...
-
Demjén Ferenccel decemberi, évzáró koncertje előtt beszélgettünk. Az interjúban keserűen összegezte az elmúlt év gondjait. A magyar rockzene legendás alakja 2010-től az ország helyzetének rendeződését és Lelkünk most is vágtat című új albuma sikerét reméli.
Tovább...
-
Tavaly év végén magyar tudomány kategóriában Prima Primissima Díjat kapott dr. Ranschburg Jenő gyermekpszichológus. A 75 éves szakember még mindig dolgozik, de lapunknak elárulta: nyárra szeretné befejezni utolsó könyvét. Utána már csak kertészkedni szeretne.
Tovább...
-
Az angliai Yorkshire-ben született, francia édesanya és angol édesapa gyermekeként. Volt rockzenész, gyógyfűkereskedő, könyvelő és tanár. Azután írni kezdett, és tíz éve megjelent Csokoládé című regényéből Oscar-díjra jelölt film készült. Joanne Harris Magyarországon járt, hogy olvasóival találkozzon.
Tovább...
-
Karácsony – Krisztus születésének ünnepére készül a világ, a kérdés csak az, akarjuke, tudjuke elfogadni az ünnep valódi lényegét. Az ünnepről Kiss-Rigó László szeged–csanádi megyés püspökkel beszélgettünk.
Tovább...
-
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a szakállától is megvált a sikeres szereplés érdekében, ugyanakkor elismeri, hogy pártja parterre helyzetbe került, de éppen abban látja a kihívást, hogy feljebb tudjae tornázni a szocialisták népszerűségét. A lopás, korrupció mellett a legnagyobb veszedelemnek azt tartja, ha egyegy párthoz dörgölőző lobbi befolyása olyan mértékűvé válik, amikor az már szembe megy a közösségi célokkal.
Tovább...
-
Más településeken átlagosan a lakosság öt százalékát tudnák elhelyezni bármilyen katasztrófa esetén. A pécsi állapot ennél sokkal jobb, mivel ez a szám eléri a húszszázalékos mutatót. De atomtámadás ellen egyik pince sem védene meg. Igaz, nukleáris csapástól már senkinek sem kell rettegnie.
Tovább...
-
Cirkuszi közegbe helyezi gondolatait Hobo legújabb albumán. Címadó dalában így fogalmaz: „Micsoda nevek, teli a cirkusz, hol az Örömóda szól, hol a Himnusz.”
Tovább...
-
Nem akart jós lenni Réz András, de az új könyvében felvázolt, gyakran ijesztő jövő egyes elemei már az írás befejezése óta megtörténtek. Az esztéta azt mondja: a jelenben van a jövő lehetősége, és rajtunk múlik, hogyan alakítjuk. El akarunk-e jutni oda, hogy halálbüntetést adnak a dohányzásért, vagy a várost zónákra osztják, és megadóztatják a szépséget és a kövérséget?
Tovább...
-
Az ORTT-tag Szalai Annamária szerint a vesztesek műbalhéja volt a vihar a kereskedelmi rádiók körül és határozottan kiáll az RTL Klub 54 órás elsötítése mellett. Mint mondja: a testület következetlensége miatt egyes kereskedelmi televíziók elmennek a végletekig.
Tovább...
-
Navracsics Tibor Fidesz frakcióvezető szerint a hét éve tartó negatív folyamatok mélypontra vitték a magyar társdalmat, ha egy ország polgárai pedig nem hisznek a saját és az ország jövőjében, akkor sokkal nehezebb a kibontakozás.
Tovább...
-
A Karinthy Színházban folyamatos telt házzal megy A napsugár fiúk Galla Miklós és Koltai Róbert főszereplésével. A közönség imádja, Galla pedig hálás ezért. Ahogy mondja, hivatása a nevettetés, ezért ezt komolyan veszi.
Tovább...
-
Kéthly Anna, az első női képviselő életének utolsó éveit vitte filmre Mészáros Márta. A rendezőnő beleszeretett Kéthly magatartásába, és hiányolja a hazai közéleti palettáról a hasonló, erős egyéniségű nőket. A rendezővel a nőiség kérdéseiről,a nagy szerelmekről és az unokákról is beszélgettünk.
Tovább...
-
Csepin Péter Kazahsztánt járta be lóháton, miután körbelovagolta a történelmi Magyarországot. Útjainak köszönhetően hat nyelven beszél, könyvet ír, és harcművészetet tanít. Példaképe Túri György várpalotai huszárkapitány.
Tovább...
-
Jelentősen öregedő szervezet a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ). Még akkor is, ha már hosszú ideje nyitott mindenki számára, aki nem ért egyet a fasizmus eszméivel. Ennek ellenére a baranyai szervezet, amit dr. Bödő László elnök vezet, kevés fiatalt tudhat a soraiban. A mintegy százötven főből az egyharmad már elmúlott nyolcvan is.
Tovább...
-
Vitray Tamás nem bánja, hogy mennie kellett a Magyar Televíziótól, így is nagyon jól érzi magát a bőrében. Könyvet ír, és élvezi, hogy tervszerűtlenül élhet.
Tovább...
-
Pálfán él és református lelkészként dolgozik a műfordító-teológus, Görgey Etelka. Emellett egy négyrészes sci-fi sorozat írója, amely bár másik bolygón játszódik, és a jövőben, de valójában egy családregény, klasszikus emberi értékekkel. A könyvnek nem volt reklámkampánya, mégis annyi rajongója van, hogy a 3. rész kiadását ők intézték.
Tovább...
-
A 19 éves Pap Rudolf nyerte meg az ausztrál énekesnő, Kylie Minogue videoklip-készítő versenyét. Az érdi fiú rég dédelgetett álma vált valóra, amikor a beérkező több száz kisfilm közül az ő anyagát ítélték a legjobbnak. Rudolf autodidakta módon sajátította el az animációs filmgyártás csínját-bínját. Egy egész nyáron át dolgozott a popdíva Speakerphone című dalához készített klipjén. A hónapokon át tartó munka azonban meghozta a várva várt sikert – és az egyenes utat a fényes karrier felé. A nyertes videoklipet Hollywood is megcsodálhatta.
Tovább...
-
A Nap-kelte elbocsátásának körülményeiről számos történet látott napvilágot. Lapunk az Esti Frizbi felvételének szünetében Gyárfás Tamás producert kérdezte az ő verziójáról.
Tovább...
-
Magyarország és a világgazdaság kilátásairól kérdeztük Bod Péter Ákost. A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke úgy véli: elöregedett a társadalom, és kettészakadt az ország.
Tovább...
-
Mindeddig publikálatlan interjúval emlékezünk a nemrég elhunyt kiváló művészre. Bujtor Istvánnal és feleségével, Judittal a beszélgetés bő fél évvel ezelőtt készült terveikről, a kezdetekről és a kényszerű menedzserségről. Az interjú második részét következő lapszámunkban olvashatják.
Tovább...
-
Ákos 40+ koncertturnéjának zárásaként megjelent az énekes hasonló című albuma és DVD-je. A zenész borpatikájában mesélt a Helyi Témának hitről, politikáról, zenéről.
Tovább...
-
A BKV-nál kifizetett több tízmilliós, illetve néhány esetben a százmilliót is elérő végkielégítések, valamint a tanulmányokra elköltött milliárdok óriási felháborodást váltottak ki. A szocialisták az indulatok nyugtatására azzal álltak elő, hogy átvizsgálják a főváros cégeinek gazdálkodását és menedzserszerződéseit. Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció elnöke veretes véleményt fogalmazott meg a lépéssel kapcsolatban.
Tovább...
-
A magyar származású, jelenleg Münchenben élő producer, Mándoki László, himnuszt írt Angela Merkel német kancellár választási kampányához. A zenész a Helyi Témának adott interjújában mesélt Merkelről és a mai magyar politikával való viszonyáról.
Tovább...
-
Megmondja az igazat Kicsi Tyson, akár gengszterrapperként áll a színpadon, akár kávézójában szolgál ki. Szívesen segítene a roma gyerekeknek, de nem hagyják. Közben pedig attól fél, az erőszak eluralkodik az utcákon, mert úgy látja: a cigányoknak elegük van. De a nem cigányoknak is.
Tovább...
-
Egy magyar fiatalember lett a fiatal tudósok 60. világversenyének ezüstérmese. Spohn Márton 56 ország 1563 versenyzője között a molekuláris- és sejtbiológiában aratott nemzetközi sikert, amihez a pénzjutalom mellé egy róla elnevezett kisbolygó is járt. A 19 éves zsenit Göttingenben értük utol.
Tovább...
-
A szlovák nyelvtörvény értelmében szeptembertől "nyelvrendőrség" alakul északi szomszédainknál. Csáky Pál, a Magyar Koalició Pártjának elnöke szerint egy olyan szigorítást fogadott el a szlovák parlament, amely elsősorban Szlovákia nem szlovák nemzetiségű polgárai ellen irányul.
Tovább...
-
Az SZDSZ új elnöke, Retkes Attila lapunknak nem fejtette ki, mire gondolt, amikor a párt nevében bocsánatot kért a korrupcióért, azt viszont tagadta, hogy több tízmillió forintos támogatást kapott volna az egyik cége a Nemzeti Kulturális Alaptól úgy, hogy közben Retkes elbírálóként beleszólhatott a pályázatok sorsába.
Tovább...
-
A nyugati orvostudomány egyik legismertebb hazai tekintélye, a szívritmuszavarok eredetének és kezelésének kutatója dr. Borbola József 30 éve él a Hegyvidéken. Történelmi pillanat volt a hazai orvoslásban, amikor elsőként végzett transzkatéteres beavatkozással egy szívbeteg asszonynak adta vissza az életét.
Tovább...
-
Egy észak-amerikai indián törzs két évvel ezelőtt megvette a világhírű Hard Rock Café-láncot. Kaszinók, szállodák tulajdonosai lettek Osceola törzsfőnök leszármazottai. Három éven belül Magyarországon is megnyitja kapuit egy szórakoztató egységük. Ezért jött Budapestre Max Osceola törzsfőnök és lánya, Megan, aki szívesen mesélt életükről a Helyi Témának.
Tovább...
-
A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint 9 százalékra csökkent az MSZP országos népszerűsége. A párton belüli csoportok egymásnak estek, a szocialista politikusok egymást hibáztatják a mélyrepülésért. Gazsó Ferenc szociológust, az MSZP társadalompolitikai tagozatának tiszteletbeli elnökét kérdeztük a szocialista párton belüli folyamatokról.
Tovább...
-
Családjáról és magánéletéről is mesélt Orbán Viktor az Esti Frizbi című televíziós műsorban. A Fidesz elnöke a kamerák előtt mosolyogva bevallotta: nem szereti a lányaihoz érkező udvarlókat. Elmesélte, hogy miben hasonlít rá nagyfia, és azt is elárulta: ha jönne még egy gyermek a családba, örömmel fogadnák.
Tovább...
-
Kikerülhetetlen tényező Esztergomban Meggyes Tamás. A polgármester évek óta hatalmas támogatottsággal dolgozik, de ellendrukkerei is nagyon hangosak. Nem tagadja, folyamatosan érik támadások, néha magánszférája is veszélybe kerül, de nem fél, mert az ősi város eredményei őt igazolják.
Tovább...
-
Belvárosban 50 százalék feletti volt az európai parlamenti választási részvétel, a többségi szavazatokat a Fidesz–KDNP szerezte meg, ami az eddigi legjobb eredményük is, hiszen a 2006-os önkormányzati választás eredményeit is felülírta. Belváros polgármestere, Rogán Antal úgy látja, ha most lennének az országgyűlési választások, első fordulóban nyerne a Fidesz–KDNP.
Tovább...
-
Schmitt Pál járja az országot. Hallgatni is fárasztó, hány helyen fordult meg az elmúlt időszakban. Közvetlenül az EP-választások előtt Józsefvárosban, a Polgári Szalon vendégeként osztotta meg – nem mindig pozitív – tapasztalatait a hallgatósággal. A Fidesz EP-listavezetőjét kérdeztük.
Tovább...
-
A Fidesz frakcióvezetője szerint nem más pártoknak kell bizonyítaniuk, hogy méltók a bizalomra, hanem a választók előtt. A pécsi példa bebizonyította, egy súlyos vereség akár szakadást is okozhat a szocialista pártban. A politikus az MSZP mély válságának okát abban látja, hogy a párt elárulta és becsapta szavazóit.
Tovább...
-
Kemény kézzel kezdett Pécs új polgármestere: első intézkedései között azonnal megvonta az alpolgármesterek jogköreit, kirúgta az összes tanácsnokot, felülvizsgáltatja a városi parkolási rendszert és átvilágítja a város gazdálkodását. Azt mondja, meg kell nevezni azokat, akik személyesen is ártottak a városnak.
Tovább...
-
Lassan május van, és nincs költségvetése Budapestnek, a metróalagútra eddig 60 milliárdot költöttek, de az azt építő cég már most 35 milliárdos többletszámlát nyújtott be, majd amikor nem fizették ki, levonult. A működésképtelenség oka Tarlós István szerint az, hogy a főpolgármesternek szokatlan: tetszik, nem tetszik, együtt kell működnie az ellenzékkel.
Tovább...
-
A Helyi Téma mostantól rendszeresen – a tervek szerint havonta – szakszerű, de közérthető módon tájékoztatja olvasóit a közéletet és mindennapi életünket, jelenünket és jövőnket leginkább befolyásoló események, folyamatok politikai és társadalmi hátteréről. Ehhez segítségünkre lesz a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet. Fűrész Gábor szociológussal, az intézet egyik vezetőjével készült az alábbi, beharangozónak szánt interjú.
Tovább...
-
Európai parlamenti képviselőjelölt lett Lovasi András. A Kispál és a Borz, majd a Kiscsillag együttes frontembere nem akar hosszabb távon politikával foglalkozni, de azt szeretné, ha a jelenlegi „elhasználódott” hatalmi elit eltűnne.
Tovább...
-
A szocialisták legfőbb stratégiai eszköze Pozsgay Imre szerint az időhúzás, a kormány pedig semmitől sem riad vissza, hogy elkerülje az előre hozott parlamenti választásokat. A professzor szerint a következő kormány feladata lesz, hogy pereket kezdeményezzen azok ellen, akik elherdálták az állam vagyonát.
Tovább...
-
Csurka Istvánnal 75. születésnapja alkalmából beszélgettünk. A drámaíróról kiderült, hogy élete fő műve egy regény lesz, amely most készül, és hogy szerinte a közelmúlt tragédiáit a titkosszolgálatok írták.
Tovább...